';

eBEV EFER, avagy internetes bankkártyás adófizetés

Közzétéve: 2019-08-28


Online bankkártyás adófizetés

Az eBEV portál az Ügyfélkapun keresztül érhető el. Itt tekinthető meg az összes üzenet, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küld az adott személynek és ezen keresztül intézhető a folyószámla-kivonat, járulékok és jogosultságok lekérdezése, illetve itt tekinthető meg a benyújtott adóbevallások állapota és tölthető le az elektronikus úton benyújtott nyomtatványok másolata.

Az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) egy, az állam által biztosított szolgáltatás, ami szabályozott elektronikus ügyintézést tesz lehetővé. Az EFER szolgáltatójának, a NISZ Zrt.-nek köszönhető, hogy a hagyományos, papír alapú és elektronikus ügyintézésben is elérhető az elektronikus fizetési szolgáltatás. Ezt a szolgáltatást csak akkor vehetjük igénybe, ha a pénzügyi szolgáltató, amihez tartozunk csatlakozott az EFER-hez (ide tartoznak az OTP Bank, FHB Bank, MKB Bank és UniCredit Bank). Az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszernek rengeteg előnye van, többek között az egy összegben való fizetés, ami azt jelenti, hogy eltérő jogcímen befizetendő díjakat, amik egy adott ügyhöz tartoznak, egyszerre, egy tranzakcióval befizethetjük. Továbbá, ez a rendszer biztosítja, hogy a közigazgatás felé való fizetési kötelezettségeinket az elektronikus ügyintézés alkalmával internetbank vagy bankkártya használatával is elintézhetjük.

A NAV 2013-ban csatlakozott az EFER rendszerhez. Ez azt jelenti, hogy hagyományos fizetési formákon kívül, amilyen a „sárga-csekkel” való befizetés, pénzforgalmi vagy fizetési számláról való átutalás, elérhetővé váltak más, elektronikus formában interneten elvégezhető befizetési módszerek. Ez az átállás természetesen nem egyszerre, hanem több lépcsőben valósult meg.

Az első átalakítás 2014-ben valósult meg, amikor bevezették a házibankos fizetési lehetőséget. Ennek a fizetési módnak előfeltétele, hogy az adózó vagy képviselője ügyfélkapus hozzáféréssel rendelkezzen és az adózónak olyan pénzforgalmi szolgáltatónál legyen számlája, ami már csatlakozott az EFER-hez. A befizetés menete a következő: az ügyfélkapu eBEV portálján az EFER menüpont alatt a Megbízási csomagokra kattintva összeállítható egy egyéni fizetési csomag, amelybe feltüntetheti, hogy mely adónemeket szeretné befizetni. A mentés után a NAV ellenőrzi a csomagot és visszaigazolás után a számlavezető bank házibank felületéről az adózó vagy képviselője elindíthatja a tranzakciót. Az ilyen jellegű befizetés hátránya, hogy az adózót terheli az átutalás költsége.

Ezzel párhuzamosan lehetőség nyílt az EFER POS fizetésre, ami bankkártyás fizetést jelent, mely kizárólag a NAV vezető által kijelölt ügyfélszolgálatokon, ügyfélfogadási időben valósítható meg. Azon adózók, akik pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek, korlátozás nélkül használhatják ezen fizetési módot adóik és kötelezettségeik befizetésére. Azok a személyek, akik pénzforgalmi számla nyitására kötelesek viszont csak jogszabályban megjelölt kötelezettségek befizetését végezhetik így, ezek pedig: bírósági, közigazgatási eljárási illeték; adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatáshoz kapcsolódó regisztrációs díj; NAV-nál kezdeményezett eljárásokért fizetendő eljárási illeték, igazgatási szolgáltatási díj; végrehajtás esetén a végrehajtói letéti számlára történő befizetés és egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteher fizetési kötelezettség. EFER POS fizetési móddal rendezhető árverési vételár vagy vételár előleg befizetése is. Ilyen jellegű befizetést végezhet magánszemély a saját nevében vagy képviseleti jogosultság igazolása mellett gazdasági társaság vagy szervezet meghatalmazott képviselője, pénzügyi képviselője. POS fizetéshez elengedhetetlenül szükséges, hogy az adózó rendelkezzen bankkártyával. Az következő kártyatípusok elfogadhatóak: American Express, Visa, Visa Electron, Master Card, Master Card Electronic, Maestro. Végül a személynek, aki a befizetést végzi, nyilatkoznia kell, hogy melyik adónemre, milyen összeget szánt, hogy a NAV annak megfelelően tudja elszámolni a pénzt. Ennek a befizetési módnak többek között előnye, hogy az állam téríti meg a tranzakció költségeit.

Végül 2017-ben vált elérhetővé a virtuális POS, VPOS, azaz az internetes bankkártyás fizetési lehetőség. Ez a megoldás tartalmazza az eddigi fizetési lehetőségek előnyös tulajdonságait: egy összegben kifizethetőek a kötelezettségek, interneten elvégezhető a befizetés, tehát nem szükséges személyesen megjelenni a NAV ügyfélszolgálatán, illetve az átutalás költségeit az állam állja. Ezzel a fizetési móddal kétféleképpen lehet befizetéseinket elintézni: vagy mi állítjuk össze az adónemekből a csomagot, amit be szeretnénk fizetni, vagy van egy lekérdezéshez kapcsolódó VPOS fizetési megoldás, melynek során a lekérdezett adószámla hátralék megküldése után, mely adónemekre lebontva tartalmazza a fizetendő összeget, dönthetünk, hogy ebből melyik, milyen összegű kifizetését indítjuk el.
Azonban a gazdálkodók csak az adónemek egy szűkebb körét fizetheti az eBEV EFER VPOS fizetési megoldással, ezek pedig az alábbiak:

  • illetékek;
  • importtermékek általános forgalmi adó;
  • import jövedéki és energia adó;
  • adókártya kiadásához kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díj;
  • egyszerűsített foglalkozásból eredő közteher befizetése;
  • eljárási illetékhez kapcsolódó befizetések;
  • közigazgatási bírság;
  • háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj;
  • uniós vámbevételek;
  • regisztrációs adó.


Forrás: nav.gov.hu, ugyintezes.magyarorszag.hu, segitseg.magyarorszag.hu, kamaraonline.hu