';

Ismét emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum

Közzétéve: 2021-02-03


Minimálbér emelés, Cégalapítás

Hosszas hónapokon át tartó tárgyalás eredményeként 2021-ben is emelkedni fog a minimálbér és a garantált bérminimum. Idén még az is elképzelhető, hogy két lépcsőben történik ez meg és február után júliusban tovább nő ezek összege.

A 20/2021. (I.28) Kormányrendelet értelmében a minimálbér bruttó havi összege februártól 167 400 Ft.-ra emelkedik, a korábbi 161 000 Ft.-ról; a garantált bérminimum bruttó havi összege pedig idén eléri a 219 000 Ft.-ot, ami 8 400 Ft.-os növekedést jelent a tavalyi bérhez képest. Ez 4%-os emelést eredményez a tavalyi bérek összegéhez képest.

Az új bérek februártól érvényesek, így azt először a márciusban megkapott fizetésekben lehet majd érzékelni. Eszerint a nettó kereset, amit az adózás után megkap a munkavállaló, minimálbér esetén eléri majd a 111 321 Ft.-ot, garantált bérminimum esetén pedig a 145 635 Ft.-ot. A garantált bérminimum az olyan munkakört végzőkre vonatkozik, melynek betöltésére legalább középfokú szakképzettség, vagy középfokú iskolai végzettség szükséges.

Hazánkban körülbelül 1 millió embert érintenek közvetlenül ezek az emelések a szakszervezeti becslések szerint. Ezen felül érintettek még azok, akik olyan támogatásban, juttatásban részesülnek melynek mértéke a minimálbérhez van igazítva mint például a GYED, amely legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70%-a lehet.

Míg a munkáltatói oldalon mindenki elfogadta a megállapodást, addig a munkavállalói oldalon nem mindenki támogatta a kialkudott emelést. A kormányrendelet ennek ellenére mindenkire érvényes.

Ha a szociális hozzájárulási adó idén tovább csökken két százalékponttal (13,5%-ra), akkor júliusban a minimálbér automatikusan tovább emelkedik 169 000 Ft.-ra, a garantált bérminimum pedig 221 200 Ft.-ra.

Forrás: portfolio.hu, hvg.hu, net.jogtar.hu